világba zárva

2008. március 31., hétfő

kinek kell ez a finomság?

O pizzarace
Megnézem az órát, reflexből pillantok rá: 23:32 – ekkor nyitja az ajtót. Azért reflex, mert pontosan tudnom kell, mikor jön valaki. S ha valami történik, a rendőrségnek lehetőleg percre pontosan kell beszámolnom. Szakállas, és nincs turbánja. Az angol nyelvtudása ugyancsak a „nincs” kategóriába sorolandó. Mosolyogva mutatja, hogy a nagy csomagban pizzát hozott. Kérdezem: felviszi a szobába, vagy lehívjam a kedves lakót? Nem érti. Mutatom: fel, fel, fel? Ezt sem érti, így sem érti. Azt viszont igen, hogy „rúmnámbör”? Előszed egy koszos, gyűrött cetlit a zsebéből, és az orrom alá dugja: 221. Hát ez nem jó, mert nálunk csak 211 és 212 van a második emeleten. Nem érti a számokat, hát leírom neki ugyanarra a lapra. Sóhajtozik, ismeretlen nyelven mormol valamit, sopánkodik. Vidám az arca, minden vonása ápolt lélekről árulkodik, kissé talán álmodozónak tűnik. Ha a szakállát levágná, mintegy tíz évvel tűnne fiatalabbnak. Így harminchétre saccolom. Simogatja a szakállát, a szeme villog, és úgy cikázik, mint a villám. Előkaparja a farzsebéből a mobilt, aztán valami érthetetlen nyelven elkezdi darálni a magáét. Eközben (23:33) bejön egy kicsi zömök indiai, ugyanolyan pizzás táskát cipel, a recepció már bódító illatokkal van tele. Mondja a második pizzás, hogy a 212-es szobából rendeltek pizzát, és fel szeretné vinni. Intek neki: erre induljon, itt, erre közelebb, nem, nem a másik ajtón. „Szeköndflór?” Második emelet, igen. Közben a szakállas emberem... elnevezem magamban Ashan-nak... egyik lábáról a másikra nehezedik, és végül leírja a helyes számot ugyanarra a papírra. A főnökét megértette. Diadalmasan az orrom alá dugja: 212! Hát igen, igen, csakhogy az előbb ment fel a másik pizzás – ugyanoda. Nem érted, ugyebár? Rendben. Erre, erre, menj csak, menj fel te is! Nézem a vendég nevét a reg. cardon: Lodhia Kishor. Na, ő majd elmagyarázza neked... az ő nyelvét bizonyára érted. Vagy majd ő szót ért veled valahogy. Menjél hát szegény Ashan! Mention: bed only. Hát ezért rendelt pizzát. Na de két különböző cégtől? Versenyfutást szervezett számukra? Látni akarta, ki a jobb? A kicsi zömök indiai már jön is lefelé nagy szuszogva, köszön: gúdnájt, tékkéör. Persze. Ashan szomorúan kullog lefelé, a szeme továbbra is csillog, de egyáltalán nem tűnik virgoncnak, és a szakállát sem simogatja. Megáll előttem, segélykérőn mutogatja, hogy a pizzát nem vették át, ő most mit tegyen?! Vonogatom a vállam, sajnálom. Őszintén... Te amúgy sem érted, mondhatnám neked bármilyen nyelven. Tiik he? Gondolom, a hindi nem a te kenyered, és biztosan a pándzsábi sem. Mit akarsz? Miért adod ide a mobil? Beszéljek vele? Kivel? A főnököddel? A szemében rimánkodás. Ám legyen, beszélek a főnököddel. „Please, leave a message.” Nincs szerencséd, Ashan. Nyújtja a pizzát, vegyem el, a szívére teszi a kezét, majd int, hogy ingyenes, nekem adja. Úgysem viheti vissza, el kell dobnia valahol útközben, és ki kell fizetnie zsebből. Mutatom a hasamat, hogy már ettem, Raju alaposan jóllaktatott, és Sukhbir finom naant sütött nekem este. De tényleg na, vegyem el... A szemében könyörgés-forma. Nem, és nem.

Amilyen szerencsés vagyok, bizonyára húsos pizza lett volna.

23:59

2008. március 28., péntek

eladom a lelkemet egy mosolyért

O drakulafiavagyokén
Megpattant a néni. Ismeretségünk öt óra nyolc perckor kezdődött, délután. Ketten érkeztek: anya és lánya. Alig bírták betuszkolni az óriási bőröndöket az üvegajtón. Erős, túlságosan markancos: úgy csapódik vissza... néha a férfiember is nehezen birkózik meg vele. Hát még két gyenge asszonyság. Magasak, szőkék és angolok, de már jóval az ötven felett jár a fiatalabb is, az édesanyja pedig legalább hetvenöt. Mindazonáltal nem mamás! Rövidre nyírja a haját, és egy játékos tincset elöl meghagy, pirosra festi. Marta három órakor, váltásidőben szólt, hogy nem double hanem twin room jár nekik, és valóban: a foglalási iratokon világosan feltüntette a cég, mit szeretnének a vendégek. A megjegyzések rovatban ez áll: Guest comments: My companion may need a single room for five nights or so after this as I go into hospital on the Friday for surgery and she will probably be staying on. We will tell you more when we see you. Thanks. A lánya kissé felöntött a garatra este, úgy huzigálta az anyuka: gyere már kis princess-em! ne cseverésszetek annyit! Délután megadtam neki a netes jelszavakat, és szóltam, ha nem sikerül a csatlakozás a hálózatra, csak telefonáljon, mert segítek. Tíz óra után találkoztunk ismét: rámnéz, és kérdi, hogy máris megjöttem Tránszilvániából? És találkoztam-e közben Drakulával? Mosolygunk. Nem sértő a hangja, értjük a tréfát, akkor ütötte meg ezt a hangot, amikor becsekkolás után felajánlottam nekik, hogy felviszem a csomagjaikat a harmadikra. Nincs felvonó, tehát én fogok segíteni, ez csak természetes – állítom meg őket, dehogy is fognak ők cipekedni! Hálásak, adnak egy fontot odafent. Számomra igazából a lépcsőházi beszélgetés „éri meg”. Amikor rákérdez, hogy honnan érkeztem, és mondom, hogy Ruméniá bát eksöli ájm Hángériön, Donna Gee rávágja a Bjúköresztet. Folytatom: hááát, igen, olyan is van, de én az erdélyi részről származom. Ezzel a beetetős szöveggel szoktam tesztelni a beszédesebbnek tűnő vendégeket – lássuk csak, ki dobja be Drakulát. (Legérdekesebb, amikor az indiai vendégek, akik sosem jártak Európában... csuklóból...) Huncutkásan mosolyog, amikor a vámpír-főúr nevét kimondja. És tudjam meg, hogy ő bizony a Timişoara nevű városban is járt, nemcsak a fővárosban. De ott csak gépet váltottak, hiába szédítem tehát a nagy, szellős terekkel, a rózsalugasokkal... nem volt szerencséje ezekhez a csodákhoz. Azzal etették őket, hogy üzemanyag kell, ő viszont tudja, hogy más volt a gond. És hát Bukarestben a Parc szállodában lakott. Sajnos ismerem a helyet, nekem is akadt ott álmatlan éjszakám – így mosolygok: a place in the middle of nowhere, right? Hogy ő bizony kíváncsian bekapcsolta a tévét, de csak Csáucsészkut látta, amint kezet fog valakikkel. Most azért mégiscsak jobb, nemde? Szabadok vagyunk, rájt? Igen, és ára van. Bólogat. Idekint több a munka, ugyebár? De nincsenek madarak az égbolton, csak az ugató, lomhán lebegő sirályok...

0:20

2008. március 27., csütörtök

nu trébujésté

O doi la zero
- Énglézsi östyá szé ujtö urüt dakö áud áltö limbö gyéküt ájlor.
- Dá, ám obszérvát shi jéu...
- Ün finyé, shi noj áshá fácsém ákászö pé sztrádö.
- Üntré noj doarö gyé csé szö fijé álcsévá?
- Igen, akkor felhívlak majd később, puszi.
- Böj, fáto, vorbésté romünyésté ün klászö, roguté!

-------------

- Totuşi îmi pare rău că nu am luat, noi, românii Oscarul.
- Înainte ungurii au păţit la fel, îl cunosc pe M. Tóth Géza.
- Da, însă 4,3,2 merita.
- Merita şi Maestro. Stai, că-ţi caut pe net, să vezi. E scurtă.

Ugranék máris, de a mozdulat belefagy a levegőbe.
Leejtem kezemet a billentyűre. Későn harapja el a szót, félig már kimondta.

- Nuu...

Akkor viszont miért és hogyan is mutatnám meg az első díjazott magyart?

5:20

2008. március 26., szerda

föld... szint... DC

O riszepsönsztóríz 7.0

- I`m coming here more often than you.
- Because I am just working in this hotel.
- Boss, I am a regular customer.
- Guest.
- Let it be... whatever. So you should give me a good room. And a good rate too.
- I`d like to but I cannot. No discount.
- Ash knows me.
- You can imagine that I won`t call him right now. It is almost midnight.
- Can`t you see? I don`t have money.
- I`ll tell you what we can do. Just pay now the normal rate and try to speek with Mr. Ashok tomorrow, before C/O. Maybe he will give you back some cash.
- Put a note on the reg. card, please.
- I will. Look, something like this: Mr. Smith wants to see Mr. Ashok in the morning because Mr. Smith is not happy with the rate.
- Let me see the card. Where should I sign it?
- First of all: how many people? One or two?
- Boss, is this a joke?!
- No, it`s not. Just a simple question. I should ask you also to show me ID or driving licence.
- OK, OK, boss. I pay so much because... you know... there will be a chick.
- I see. No worries.
- Maybe you can give us some food.
- The restaurant is closed, the chef gone one hour ago.
- Yeah, right. And what are you eating? I can see the vegetables and the naan in front of you.
- Sure, why not? Maybe you will taste it too, and realise that everything is cold by now. They gave me at 10 o`clock in the evening.
- Sorry boss.
- I`m not boss.

Váj jú tók nó mí?
Jú éngrí?
Mí problém híér...
Hí... básztörd...

- Sam speaking from Blue Peter.
- Good evening sir! Would you like to book a room?
- I think so. Busy tonight?
- Not at all. I can give you a very good room. Let me check... 311.
- I appreciate it.
- Last time it was very cold, right? If your room is cold again, I will give you a little heater, ok?
- I have my own little “heater” thanks.

Harvey, Styles, Woods, Turner
Delstar - four English men
half past midnight
Turner shows the key: 316
Are you looking for this?
Big smile...

- You know the rules. Please, leave room key at reception until your return. If the fire alarm starts, somebody must go upstairs, to the third floor and check... who is in the room. You are outside, safe, but somebody will endanger its life.
- This is so cool!
- No it`s not.
- Anyway, Turner. No need to argue.
- You are damn righ, Mr. Harvey.
- In this case: give me one beer. I`ve been working all day long.
- I can`t. The bar is closed ant the waiters gone.
- You know... the bar should be open 24 hours for us, because we are all the time here.
- In UK... you can hardly find a hotel with a bar like this.
- Well... But come on, mate, you can give me a beer.
- Negativ, sir.
- Why?
- Because I must follow the rules.
- What rules?
- Not my.
- So you shouldn`t follow them.
- Once again: negativ, sir. I have to. And I will.
- Mate, just one single beer...
- Terrible sorry but the answer is no.
- Right then! Gimmi four. They are thirsty too.
- I can see this.
- You are so rubbish...
[Styles: Now... this will help... that`s for sure...]
- Sir... good night to you anyway.

----------
(update 28/03/08 00:49)

- The bar is still closed, right?
- You can check, if you want.
- Just fall in sleep...
- I`d like to give you beer but it is impossible.
- Look: I can help myself.
- Should I call the police?
- Come on, man! Don`t be like this. And one more thing. Last night... the remark... sorry about that. You are not really rubbish.
- Yeah, I`ve got the point.

23:56

2008. március 25., kedd

a szűzesség többszöri elvesztése

O ébredés után a csók
Tavaly októberben Csongi Worcester híres katedrálisa mellett, a fűben egy bőrkötéses könyvet talált. Megszeppent. Este volt már, késő este, de akkor is. Nézelődött, hogy látja-e valaki? Hogy akkor ő elviheti? Nem érti. Hogy ez egy mozgalom. Az emberek köztereken, forgalmas helyeken elhagynak egy könyvet. Szándékosan. Aztán vándorol. Évek óta folyik ez a játék Nyugaton, vannak egészen híres esetek. Néhány könyv világjáró útra indult, egyesek az óceánon is átkeltek. Közben mi is felébredtünk. Jobb később, mint tegnap.

Ezt a könyvet szándékosan veszítettem el. Ha megtaláltad, olvasd el, majd veszítsd el Te is! Tedd le a parkban egy padon, buszon vagy vonaton, orvosi váróban, vagy a hivatali folyosó ablakpárkányán, az oviban, a suliban, kedvenc kocsmád pultján, vagy a legközelebbi telefonfülkében – bárhol, ahol sokszor megfordulsz, ahol sok ember jár, és ahol megtalálhatják. Ha kedved van, kapcsolódj be Te is a játékunkba úgy, hogy megválsz egy kedves könyvedtől. Helyezd el benne ezt a szöveget – a könyvtárban szívesen adunk ilyen lapot hozzá, de a blogunkról is letöltheted – és hagyd el valahol. Esetleg beszélj rá másokat is ugyanerre. Ha olyan könyvet találnál, melyet nincs kedved elolvasni, nem muszáj, de kérünk, a játékot akkor se szakítsd meg: veszítsd el máshol! Az elhagyott könyvek sorsát szeretnénk követni is. Könyvtárunk blogján (http://blog.justhvk.hu/) találsz egy fórumot, ott jelezheted, hogy melyik könyvet hol és mikor találtad meg, illetve azt is, hogy mikor és hol hagytad el újra. Ugyanitt leírhatod véleményedet a játékról és a megtalált könyvről is.

A játék indításában saját, dedikált könyveikkel segítenek: Grecsó Krisztián, Karinthy Márton, Kiss Ottó, Lénárt „Léna” Ferenc, Mácsai Pál, Vámos Miklós, Verasztó Antal, Verrasztó Gábor, Vitray Tamás, Závada Pál.

A magyarok tehát ismét felfedezték a spanyolviaszt.

Welcome to BookCrossing, where 656,006 people in over 130 countries come to share their passion for books with the world. How? It's easy.
Simply click on the link below and sign up (http://bookcrossing.com/join) for free in less than 1 minute - that's it!
At BookCrossing, you can register any book you have on the site, and then set the book free to travel the world and find new readers.
Leave it on a park bench, at a coffee shop, at a hotel on vacation. Share it with a friend or tuck it onto a bookshelf at the gym - anywhere it might find a new reader! What happens next is up to fate, and we never know where our books might travel next. Track the book's journey around the world as it is passed on from person to person.
Join hundreds of thousands of active BookCrossers daily in our many forums to discuss your favorite authors, characters and books in every genre throughout history right up through current releases.
Help make the whole world a library and share the joy of literacy. Reading becomes an adventure when you BookCross!
http://bookcrossing.com/

3:15

2008. március 24., hétfő

maică megmondja a tutit

O dá száu bá?
- Cine-i bruneta cu care cetuieşti?
- O prietenă foarte bună din România.
- Şi fotografia chiar este adevărată?
- Cum adică. Sigur că da.
- Păi... această tipă... arată mişto.
- Apoi care-i problema? Nu-nţeleg.
- Singura problemă ar fi că apare pe lista ta de mess.
- Apar acolo o groază de feţe şi nume din SUA până în India.
- Dar această fată e prea de prea.
- Ei lasă-mă! Şi n-am voie să conversez cu ea?
- Habar n-am, cum de stă ea de vorbă cu tine.
- Deci aşa! Hai, că eşti tare.
- Poate că e doar o poză falsă?!

17:07

2008. március 23., vasárnap

hétköznapi hírók az eldobott lapokon

O Godblessyá
Good evening everyone. Before I say a few words, I`d like to thank everyone for coming tonight, and I`m sure your presence is most welcomed by my dad.
So dad, you`ve reached the big 5.0! How does it feel? You were born in year of 1958, when things were a lot different to how they are now. For instance, the price of petrol was only 5p. I wish sometimes things hadn`t changed so much, so you wouldn`t always moan at the amount of petrol I use!
Also, in that year 3 legends, the king of pop, Michael Jackson, the queen of pop, Madonna, and of course yourself, but clearly you`re a legend in a different field, because I`ve heard you in the shower!
I would also like tell everyone what a mischievous teenager my dad was, he`s always telling me stories about growing up in Africa, how he used to get away with as much as he could, so I thought I would mention some tonight.
Dad do you remember Savita Ben, in kakira, and her famous grape vines, well I`ll tell you all the story, this poor lady used to nurture her grape until ripe, and during my dad`s holidays he would always go around, and relieve the vines of their grapes by any means necessary, climbing walls, roofs, the whole lot. This poor lady would always wonder where they went. Until that fateful moment when whilst retrieving a bunch of grapes, they slipped out dad`s hand, and dropped right at her feet. Needless to say, dad made a hastly retreat, and disappear until safe to return.
I have been informed, climbing was a big part of my dad`s youth, my dada often warned him about climbing a certain jambu tree in M`bale, where he was told, if you break one leg, I`ll break the other! And even that didn`t stop him. But it`s got to be said, from a young age, he knew what he wanted to achieve, and he invariably succeeded. Although in future dad, if I do break my leg, could you please just take me to a hospital!
From me and Ria we would like to apologise for all the times we`ve given you a headache and caused you grief... that`s not to say we`ll stop... it just seems a good time to say we`re sorry.
Joking aside though.
This day means a lot to us, and I thought I`d take a few minutes today to tell you why.
The most obvious explanation, of course, is that we all like an excuse for a party!
But there`s a more important reason.
We all want you to know how much we appreciate everything you`ve done for us. And we all want you to know that we think you have a lot to celebrate.
For starters, you`ve been a great provider.
You`ve been the kind of Father who puts his family first, and does whatever it takes to make sure we always have a smile on our faces, and have every chance in life. Everything is always properly organised well in advance, and the minor details are never left out!
We want you to know that you have a lot to celebrate, a whole 50 years wort. And so Dad, this night is for you!

----------
Beleragadtam az időbe. Nem mulatságos. Beleragadok.
Igeidőt váltok tehát, átírom a múltat. Kibabrálok a valósággal.
Nem történik semmi. Nem következik semmiféle jelenjövő.
Régi mese, talán nem is igaz. Vagyis: mégsem lehet mindent jelenbe zárni.
Mondom, hogy 1999 júliusa... az udvaron, napsütés, zene.
Jutka az ölemben ül, csak akkor szabadul tőlem pár percre, amikor elkezdek beszélni.
Körbejárom az asztalt. Van időm, lassan, még lassabban osztogatom a szavakat. A lépéseket.
----------
Mérában gyűlt össze a rokonság, szüleim 25 éves házassági évfordulójára.
Mindenki ott volt, mindenki, aki szétszóródott a világban.
Azóta sem láttam így, együtt az összes közeli rokonomat...
Persze, nemcsak az ő napjuk volt, hanem az én születésnapom is, a huszonötödik.
Hiszen ott voltam az esketésnél, ez családi hagyomány nálunk.
Mondanom sem kell, hogy Csongi a miénknél... És nem bántam meg :)

----------
Az ezüst gyűrűket én húztam fel az ujjukra.
Édesanyám bizonyára elpityeregte magát.
Nem emlékszem.
Arra viszont igen, hogy rangidős lévén
(meg aztán Győző öcsém amúgy is becsípett Áronnal)
én mondtam köszöntőt.
A szófordulatok nem maradtak meg, nem írtam le semmit.
A rögtönzött érzelem túlságosan "bennem volt".
Legbelül van ma is. Az a valami...
Az utolsó mondat ezért ragadt belém.
Mert láttam [és rögzítettem] az ünneplő rokonság arcán a megrökönyödést.
Ez megmaradt... a döbbenet, az igen... Az a bizonyos nem értjük.
"Köszönöm nektek, drága szüleim, hogy bármi történt, együtt maradtatok, és családunk volt."
----------
Hét év után, augusztus végén már váltunk.
A sosem veszekedő álompár, ugye.
Bejött. Zuhanyoztam. Elmegyek.
1999-ben, amikor 25 éves voltam.
----------
Mostanában 23 lennék...
Nem, nem én lennék ennyi, hanem... ennyire saccolnak.
Az elfogyás: bonyolult bűvészmutatvány. Általában nem szórakoztató, hanem kötelező.

21:55

2008. március 22., szombat

i am legend children of men

O dörzsöltparasztmoziba
Persze, akár azt is mondhatnám, hogy teccett. És illedelmesen bólogathatnék meg jólnevelten kinyöghetném, hogy wow. S kifejthetném, hogy milyen pofás kis film mindkettő. És hogy megéri az az öt-öt font a moziban, tóduljatok és nyálazzatok a neo-megváltás-minimálokra! Nem beszélve az ihatatlan csérikóláról (ha már más nincs) valamint az utolsó sorban a nyöszörgő párocskáról. Mondhatnám, hogy még nem unom ezeket az agyatlanul agyondigitalizált, pusztulósdit mímelő filmeket, a nagyreményű zemberiség végét különféle verziókban megelőlegező, meghuhogó opusokat. Mondhatnám, hogy az elzombisodó hjúmenöti esete a futószalagon gyártott... rémuncsi 28-ak után sem hergel fel. Mondhatnám, hogy legalább néhány ötletre felkaptam a fejem... Amikor a felhőkarcolók között vágtatnak a szarvasok, és kerülgetik a sugárút közepén az örökre leállt kocsisorokat. Az aszfaltból kinő a fű, aztán elkapja a nigró elől a dögöket egy oroszlán. Will Smith odaáll a kisfiú mögé, és együtt nézik Shrek örökzöldjét, Will pedig (najó, a filmbéli Robert Neville, a tudós, aki meg akarja menteni a fent említett zemberiséget) elkezdi utánozni Eddie Murphyt. Kísértetiesen hasonlít a hangjuk, hogyne. Mondhatnám, hogy az is ötletes: nem születik több gyerek. Jobban is meg lehetett volna csálni ezt a húzós témát, Heródes-bandája! Az ötlethez jó színészgárda... és halovány filmecske csapódott. Mondhatnám, hogy el-elbóbiskoltam? Inkább azt mondom el, hogy a fejem arra kapom fel: románul nyomatja a dumát a színes szoknyákba rázott, fejkendős némber. Hát már ide is, az világvégének az napjára is egy ilyen olcsó sztereotípiát kellett beszúrni?! Maică mindenre tudja a választ: Puii mei, asta-i ţigancă, sigur că ea trebuia aici, în mijlocul focului de arme! Doară asta nu moare nicicum! Mondhatnám, hogy mosolyogtam? Mondhatnám, mert miért ne mondhatnám?! Miért ne jönnének be az ilyen akciózgatós üresjáratok? Nekem is, mint a jól beetetett világmasszának. Tartozzak egyszer én is a csörtető mádzsoritátéhoz! Ahhoz a 82 ezerhez, aki 7,2-re pontozta (fel) az ájemledzsöndöt és ahhoz a 92 ezer szavazóhoz, aki 8,2-re hozta fel a csildrönofmént. Mondhatnám persze, hogy teccenek az ilyen témázgatások, hogyaszongya jön egy-egy ilyen... önmagát a világ bűneiért feláldozó fekete-fehér Jézus, akciózgat egyet, nagyot feszít a vászon kellős közepén, leszámol a zombikkal, vagy ami még jobb: az utolsó utáni pillanatban mégis-mégiscsak kimenekíti a leges-legutolsó kisbabát a szétlőtt világból. Szjúpörmen épp a halála révén krisztuskodik a pofánkba, hogyaszongya önfeláldozom magam értetek, mert mégiscsak van remény számotokra, a leírt zemberiségnek nem es annyi. Vagy mondhatnám akár a viccet a dörzsölt parasztbácsival. Tudjátok, amikor az egyik sérelmével ügyvédhez fordul. Ez meghallgatja, majd így szól: – A pert megnyerjük, az száz százalék! Az öreg erre feláll, és elindul kifelé. – Hova megy, bátyám?! – Keresek egy másik ügyvédet. Az előbb az ellenfelem álláspontját adtam elő.

12:42

2008. március 21., péntek

belgrave boutique

O hejjesírás fontoskodás
Igazából Indiában élek, nem Angliában. És a pofátlanság határtalan. Miért ne volna? Közöttük is találok néha olyan cácákat, nagy dagadék mamákat, akik úgy érzik: a vevő az az állatfajta, aki... Kedve szerint folytathatja bárki, aki kifogta a komcsi Románia (és a poszt-szoc RO) gerilla üzletnénikéit. Akik csakhogy nem döfnek, amikor a vevő kérni merészel valamit. Nos, ez az indiai néni zsíros undorral figyel, amint a szárik és a salwarok közt keresgélünk, melyik a legszebb, melyik a legjobb. Végül engedélyezi nagy bágyadtan a kezdő fickónak, hogy adjon egyet, ami eredetileg is le volt árazva. Kettő 20, egy pedig 12 font. A piros salwar gyönyörű, Té szereti, "rajta van"... Persze, nem fogadnak el kártyát (habár öt font felett általában minden üzlet örömest). A daginéni szerint azért nem lehet kártyával fizetni, mert le van árazva a cucc. Mosoly. A Rupaliban ugyancsak leárazott ruhákat vásároltunk, s elfogadták a kártyát. Igazából látszik a mi nénikénken, hogy fogalma sincs, miként kell a PDQ gépet használni. Szerencsére még ott lapul két tízes a pénztárcámban. Oszt hümmögök, hogy bezzeg az ékszeres bolt a következő sarkon akkor nyit, amikor akar. Pontosabban: program sincs kitéve, ezek tényleg akkor nyitnak, amikor akarnak. Rugalmas piacgazdaság, indiai időfogalommal nyakon öntve. És működik, hogyne működne! Igaz, legalább olyan félelmetesen korrupt az országuk, mint a miénk odahaza... ha nem még rosszabb. Meséli Kapoor, hogyan kell megvesztegetni Indiában a zsarut... dőlünk el a nevetéstől. Back 2 the ruhás bolt! Három napja csak vissza és visszajárunk, hogy a kirakatból a salwart megvásároljuk. Örökké zárva... A kasszagép felett két táblácska. Az első tudatja a kedves vevővel, hogy Fixed rate is right. Najóna. A másik tábla mulatságosabb (s nem az eredeti módon értelmezett angol helyesírás miatt). Customer are king. King do not bargain. Végül is... miért ne?! A saját kis elképzelésük szerint... zavartalanul... boldogulhatnak itt, ebben a túlságosan engedékeny, abszolút mindent (igaz, hogy szájvonogatva) elnéző és letudó államban. Persze, ez nem befogadás, nem ölelés, hanem szőnyeg alá söprés. Kit érdekel?! Sukhbir hamarosan angol állampolgár lesz, annak ellenére, hogy fogalma sincs, hol él igazából. Na de kérem szépen. Ha nekem az az érzésem, hogy a Belgrave, Melton és Loughborough nevű Bermuda háromszögben nem az angliai Leicesterben, hanem Kalkuttában élek, akkor neki miért ne volna szabad? És hencegve-fennhéjázva kérdezi Karolinától, a lengyel lányzótól, hogy inglispörszön? Merthogy ő már inglispörszön félig-meddig. Aztán akkor majd szóba sem áll a bevándorlókkal. Belövöm a jútubot, és minden rendben van. Végül is... Simplu: oficial mi-e bine.

21:45

2008. március 20., csütörtök

a római birodalmak bukása

O mert megérdemled
Fiamgyerek négyest kapott. Töriből. Jogosan. Leszerepelt a római birodalom bukásából. A tanár is kaphatna egy elégtelent. Merthogy azt mondogatja a nebulóknak, hogy nem muszáj megtanulni a dátumokat, az évszámokat. Bizony, nem kell. Nem az összes csetepaté idejét. De a sorsdöntő dátumokat mégiscsak illene. Hiszen aki nem érti meg az egykori birodalom (mégiscsak az akkori ismert világ java részének) a bukástörténetét, aki nem tudja „elhelyezni”... annak fogalma sincs, milyen mechanizmus dönti most az amerikai agyaglábú óriást a porba. Hogy az Egyesült Államok hónapok (vagy inkább évek) óta tartó, a csillogó-villogó ál-jóléti réteggel bevont, félve takargatott, szerencsétlenkedve rejtegetett, pompás kis gazdasági „mini” válsága... igazából világméretű összedőlés. Mert az lesz. És az egykori barbárok, akik kifektették (belülről támadva, illetve a szélekről araszolva) a rómait, nos, ugyanezek a barbárok ismét bent vannak a spájzban, csak bankároknak hívják őket, bent vannak és oldalaznak, és háborúkat kényszerítenek ki, és római imperialista trükköket vetnek be, és a könyökük fáj, amikor az ismert világ java része porba hull miattuk, oszt jön a sötétség. Aki nem érti a római birodalmak bukássztoriját, az nem fog megérteni semmit a világból, nem tudja, mi történik Koszovóban, miért gyilkolásznak Tibetben a kínaiak, és miért oly fontos az olimpia előtt, hogy mégsem szabad újabb Mennyei Béke Terét összehozni. Fiamgyereknek én nem négyest adtam volna. És főleg azért nem, mert csodálkozik: hogyhogy én még ma is tudom a dátumot, illetve a sztorit?! A „feledhető” (mert csak bemagoltatott, nem pedig megértett) tananyagot... a hogyan, mikor és miért nyuvadt ki a nyugati civilizáció, és következett az ún. "sötét" középkor... De ez már más mese.

2:26

2008. március 19., szerda

undorodtok, tehát vagytok?

O birodalmizálás
Nevetséges... ugyanakkor siralmas is... a lepattantságára rábiggyesztett ambíciózus név. Ugyanakkor az etikai vonatkozások miatt ki sem nyöghető, mert neadj` Isten, még a végén ráismer valaki a Choice szállodalánc tagjára, erre a büszkén feszítő zászlóshajóra. (A kifejezés még a nyílászárónál is pestiásabb, de affektálásban az ángliusokat egyetlen náció sem körözi le.) Szóval csak ne nagyon kérdezze meg senki, hogy a ...ról van-e szó vagy sem, mert a válasz igen. Hanem inkább nézzünk szét a házunk táján, és nevezzük el a két hülyepicsa angol hisztérikát mindközönségesen Ká-nak valamint eL-nek. Igazából semmi sem köti őket össze, dehogy is jóbarátok! Hanem csak azok a húszpercenként esedékes, áldott jó cigiszünetek a szálloda előtt: a munkaidőből lecsipegetett pletyó-time, mindössze ez a habarcs teszi őket puszi-haverinákká. Ká 30 éves és Chantal nevű lánya (aki szép) betöltötte már a tizenhatot. Ká-nak van férje: eM, de Chantal nem a férfi „termése”. Az Angliának is nevezett Emberszerű Lények Tenyészdéjében ízzimáni szaggal kábító-csábító divathóbort futószalagon letermelni a pulyákat. Megéri, hogyne érné meg, hiszen állam bácsi bőségesen tejel, szórja a vastag gyereknevelési segélyt. Ezt a tanulékony bevándorlók (főleg a lengyelek) legalább olyan elmésen kihasználják, mint az őshonos populáció. Ami nyilván már egy másik sztori. Elég az hozzá, hogy férj nem kell, elég a fiatalkori részegségben elkövetett egyszeri (vagy többszöri) dugás, aztán dől a könnyű lé a házhoz. Nehézipar ez a javából! Olyan huszonéves, egyedülálló anyukák hada rángatja pórázon a három-négy rakoncátlan nebulót (kutyacsorda), akiknek az arcáról lerí (de la o poştă), hogy a gyerekcsináláson kívül az égvilágon semmihez nem értenek. Sosztán mit számít, hogy a hetvenes évektől errefelé hány millió büszke angol született és nevelődött ilyenformán (f)el, akiket istenbizony senki sem akart. A bőkezűen adakozó, saját vállát önelégülten veregető Kincstáron kívül. Csak nyugi, mert a közpolitika címszó alatt mindközönségesen baszásra unszoló, a mennyiségivé züllött monarchiának a könyöke fáj a lelkiekben való növekedés „ügyétől”. Hanem mindössze a nemzet testének a dagasztása a cél. Kipipálva. Hurráoptimistáék pezsgőzhetnek, mi pedig lapozzunk. Ami eL esetét illeti, neki még most, negyven körül sincs kilátásban az egységnyi férj. Pontosabban az egy árva férfi-kan sem. Viszontag minimum kétszer kipipálták: van neki két vadóca... nagyocska kamasz a lány is, a fiúcska is. A szálkás-recsegő anyuka énekelve kommunikál, nem szokása köszönni, hanem nemes egyszerűséggel jórrájtozik, és mindentől undorodva húzza a száját, ami nem zacskós dzsánkifúd vagy nem mékvalami. Ez a nő a szálloda nagyon-felelős vécés nénikéje, politikailag korrekt nyafizással: house-keeper. Tíz éve sikálja az indiai és egyéb, általa sötét hordaléklényeknek tartott emberek szarát, gumikesztyűvel érinti utánuk a kilincset is, nemcsak a paplanhuzatot. Mindazonáltal eL képtelen épkézláb magyaráztot találni arra, miért is tengődik az indiai negyed kellős közepén, egy olyan hetvenezres masszában, amelytől zsigerileg kiütése van, s amelytől reggel, délben, este viszket a lelke hiperérzékeny mimóza-fala. Elmenekülhetne a város angol fertályába, lakhatna számára illatosabb övezetben, de ahhoz túlságosan kényelmes. Marad, és rutinosan undorodik. Megböki Gízá előtt a kerek valamit: What is this shit anyway? Emberünk felfortyan: It is not shit, it is naan bread and I can tell you that it is better than your sliced white something from the coloured bag. Némberünk nem hagyja magát, tovább turkálna az ebédben, mintha a tíz év alatt sosem látta volna, mit és hogyan kotyvasztanak az indiai szakácsok a szálloda vendéglőjében. And this yellow shit? - eL kiveszi Gízá kezéből a kanalat, közel hajol, belészagol, és undorodva kavargatja a réz tálacskában a szószt. The name is daal. A little bit spicy but I can tell you: it is a very good food. And I can also see that you don`t like it. Mosolyt erőltet, eL nem hagyja abba: Becoz it stinks like hell. Gízá visszaveszi a kanalat: Garlic is good for health, you should try this kind of food. Felcsattan, eL kikéri magának: Never! Ká a maga során égre-földre esküdözik, hogy ő bizonyisten akkor sem lakna / élne / szuszogna a Belgrave-Melton-Loughborough fertályban, ha történetesen semmi egyéb megoldás sem adódna, és homlesszé válna. Szerinte... aki indiai, az mind-mind koszos, büdös és alantas. Ami persze nem tartja vissza attól, hogy indiai szállodában head receptionist legyen, bájosan mosolyogjon az indiai boss-nak, az indiai vendéglőbe betóduló indiai vendégseregnek és úgy általában mindenkinek, aki fizetőképes. Aztán amikor csak teheti, kimutatja a foga fehérjét. Tell me, Tundá! Neked miért kell viselned ezt a szárit?! (Kötelező ajakbigyesztés.) I like it, it is not a ”have to” thing for God sake! And anyway... it is not a saree, but a salwar. Gízá azt már végképp nem érti, hogy Té miért kínálta meg Ká-t és eL-t a születésnapi tortájából. Hiszen várható volt, hogy kiötölnek valami kedveset. Ká dájetön van, as usual... és eL megpiszkálja a pofára is tetszetős valamit: Is it Indian sweet?! Nem, nem az! Igazán felismerhetnéd az angolszász specialitásotokat, a híres csíszkéjket, ami a nagyon-angol Sainsbury`s nevű üzletből származik. Igaz, a pénztárgépeknél ott is indiai hölgyek és urak tevékenykednek, tehát lehet, hogy fertőző a cucc. Birodalmizálás nyafi-mollban: ez volna Anglia jelenkori össznépi nyomor-szimfóniája. Jobb, mint a Megéneklünk, Románia! volt. Endzsójit!

6:06

2008. március 18., kedd

az televizálttá megnyúzolt arc... más

O deikonizáltál?
Kicsúszik a szájamon... és bizisten nem tesztelés céljából, hanem csak úgy kibukik belőlem... a számomra közhelynek tűnő név: „a Baltikumos elnök”. Néz. Bámulom én is. A szeme kérdez. A szemem elkerekedik: tényleg nem tudod? Neeem... miért, ugyanbiza én hallottam Amy<< Amy MacDonald-ről?! Vagy úgy. Nincs más megoldás: elhadarom a dióhéjas sztorit, s közben elmutogatom neki, hogy ott ni, Gorbacsov fején, a homlokán, vagyis kissé inkább fennebb... az a híres májfolt. Pont olyan, mintha a Baltikum térképe volna, innen kapta a csúfnevét. Vagy becenév? Kétlem. Fájhatott szegénynek eleget a feje a rakoncátlan hármak miatt. Nanemá! Hogy ő ezt az orcát sosem látta! Rendben, a Google a barátod, keresd meg. Gyorstalpaló történelem (és egyéb kapcsolt tárgyak) óra következik. Naná, hogy egy adott ponton vérszemet kapok: bizonyára az ún. „abroszos emberről” sem hallottál. Hát nem. Helyesbítek helyette: nem ugrik be a képe. Bólogat. Főleg, amikor bedobom a nevet: Arafat. Jaaa, vagy úgy! Persze, persze, tudja (sejti nagyjából), hogy kicsoda, micsoda, mi fán terem a bácsi. Termett. Teszi-veszi, valahová el tudja raktározni. Úgy nagyjából. Találomra lecsekkolom még Castrót, Kennedy-t, Napoleónt, Caesart. Az amerikai elnök képe előtt mosolyog: „ez megvolt” (megkönnyebbülve felsóhajtok), de Kuba fehér folt. Akkor viszont mit meséljek a `62-es 62<< atomválságról és Hruscsovról? Nikita nuku, Castro nuku, viszontbezzeg a túllihegett (pop)sztárt, a fél-szentelt-fel-ikonizált Cségévárát ő sem hagyja ki. Különösebben nem érdekli, honnan jött, hova ment, mit művelt, hogyan, miért, de a név és a sapkás fej, piros alapon, na igen, ez beugrik. Ruléz, öcsém! Aki-ami kötelező világmárka, mint a Nike vagy a l`Oréal, az orcaként is „megvan”, az bejön a képbe. You can do it. Kipipálva, okés. Pentru că meriţi! Alkalomadtán nyugodt szívvel elmondhatom, hogy nem hülyegyerekekkel társalgok, hanem kiváló koponyákkal. Akik történetesen semmiféle gyakorlati életképzést nem kaptak / nem kapnak. Teletömték / tömik a fejüket... a futószalag-iskolákban majd a „külföldön kiváló hírű” egyetemgyárakban... a minőséget a mennyiség kedvéért feláldozó mentalitással. A hasznavehetetlen tudásdömpinggel leterítették és továbbra is kiterítik az nemes zifjúságot. Az életszerű anyagot, az összetartó és az épületet megszilárdító habarcsot elfelejtették / elfelejtik a kövek közé paskolni. Azok a bizonyos valakik. Gondolkozni, önállóan összekapcsolni „A” és „C” pontokat, akár a „B” merész kikerülése, átugrása által is... ezt a bűvészmutatványt elfelejtették / elfelejtik napirendre tűzni oktatási reformereink. Azt a bűvészmutatványt felejtik el továbbra is, hogy meg kellene tanítani önállóan gondolkodni a nebulókat. Mert nem az a baj, hogy nem tudja a kölök a plutónium bomba összeszerelési technológiáját, hanem az, hogy fogalma sincs, hova, hányadik polcra kellene pislantani ahhoz, hogy a megfelelő könyvet leemelve, majd a kétszázötvenharmadik oldalon felütve, a pontos tudást elő tudja hívni a barlangsötétből. És akkor tanárék derékhada unzsenír ráordít erre a szivacsagyú diákra. A szivacs beszív, és kicsorog. Belőle aztán minden. De nem, mi aztán nem... hanem inkább jólnevelten pislogunk, és nem mutogatunk ujjal. Majd máskor. Most ott tartunk, hogy felgyorsulás, illetve a jelenséghez csatolt ikonizált szubkulturális hordalék. A kiürülés periodicitása. Ez a kiürülés így is, úgy is értendő. De inkább úgy. Ami nem odabent ürül ki, ami nem ilyenformán fogy el belőlünk, hanem olyanformán, belülről hagy el bennünket. A szájunkon vagy más nyílásunkon. Milyen gyorsan, milyen végtelenített, mégis egyre rövidebb pályákat bejáró, végül önmagába, egy utolsó pontba belékeseredő spirálban... Csak sodródva, csak elmerülve, csak leszippantva, akár a lefolyóban... Vagy a csapda peremén szédelegve... hogyan is mond le az örökifjú, egyre intoleránsabb és egyre nihilebb emberiség a kollektívnak vélt kötelező emlékeiről? Milyen elvek alapján szar le vagy okád ki bizonyos dolgokat a tudat, miközben kérlelhetetlenül, makacs erőszakossággal rögzít másokat? Miért tapad annyira bin Laden szakállas fizimiskája, miközben Carlos, az egykor hírhedt bérenc-terrorista kikopott a világméretűvé dagasztott, televizált, megnyúzolt köztudatból? Hogyne, jött a még izgibb, a még véresebb valóság, a tésztaarcú, szemüveges fickó uncsi már. (És hol van akkor Gavrilo Princip vagy a megporosodott emlékű Gaius Mucius Scaevola?!) Az uncsi ezerévek alatt a vérszomjas indulat bennünk jó pár képzeletbeli méterrel fennebb tolta a toleranciaküszöböt. Lihegünk, még, még, még! Szegény, szegény bin Laden! Nem a töketlen CIA, nem a Mossad s mégcsak nem is a dicsőséges US Army intézi el, hanem a globális ásítozás. Egyelőre ott van, nagyon is ott van a hatmilliárd tudatban vagy tudatalattiban. De eljön az ő napja is. Amikor kitermelődik az überhiperebb binládenke, akkor beteljesedik az ő sorsa. (Na nem magától, na nem úgy jön elő a bányából a lég! Hanem egy kis külső stimulálásra. Egy icuri picuri, holmi ártatlan kis ingerlésre, érdekcsoportok irányítása szerint. Lásd a jó példát, miként termelte ki Afganisztánban a hiperintelligens CIA az aktuális világmumust, amikor „küzdeni” kellett a vörös átok ellen. És úgy egészen mellékesen: el kellett adni a felesleges fegyverkészletet.) A nyolcvanas évek közepe táján, illetve a még később született generáció számára semmit sem mond néhány név. Néhány arc. Ezen a sávon érthető, hogy inkább bin Laden a menő mápec, az ikonizálódott valóság, nem pedig Gorbacsov & CO (mondjuk H. Kohl). Még Clinton is jobban ott van, ez a szaxofonos faszi, ez a mikis nyakkendős, Mónikás úriember. Vagy... akad ennél gonoszabb forgatókönyv is. Annyira sem fogja ezt az áldozati generációt érdekelni az a jelen, amelybe akaratlanul belecsöppent, hogy egyetlen ikonizált... ún. történelmi figura sem birizgálja majd a fantáziáját. Akkor pedig miként várjuk el tőlük, hogy a régmúlt ikonjait rekonstruálják, és beépítve a tudatukba, valamiként meg is értsék? Vizualizálják, ugye. Az egyre jobban kiürülő nyugati „kult. körben” Jézust persze még elképzelik valahogy (akár hisznek akár nem) merthogy az a szakállas, szelíd tekintetű fickó. Jesus loves you! Yeah baby! Still. Festékszóró nemzedék. Neoprimitív barlandíszítők. Alagsorok és felhőkarcolok lelkiismerete, nyomok és terület-jelző ürülékek. A másik nagy monoteista vallás centrufigájában a fiataloknak sokkal egyszerűbb képlet adatott. Moroghatjuk irigykedve: nekik még a próféta virtuálarcát sem muszáj megjegyezniük! Nem beszélve Allah-ról. Hiszen szigorúan értelmezve: nemcsak a Korán másolása tilos (vö. más nyelvekre való torzítása, pdf fájlok védelem nélküli közzététele a viláhálón stb.) hanem a képi megjelenítés is. Aztán ott vannak a nők: csadort és burkát rájuk, lehetőleg a kezük meg a lábuk se villanjon ki! Persze, olyan verzió is akad, hogy muszájkell a fekete kesztyű (nyáron!) és a ruhának a szemet is kötelező módon takarnia kell. Angliában láttam: Barbie-rózsaszín körmök társulnak a fekete lepellel. A legérdekesebb számomra mégiscsak az, amikor kivillan a szem. Valahogy... ez a mélabús, perzselő, szomorkás, vágyakozó, mosolygós, mesélő, lemondó, lakatként kattanó, szárnyaló vagy tehetetlenül vánszorgó elvágyódás, a satöbbikbe beletemetkező, körülírhatatlanságában megfoghatatlan és megfoghatatlanságában tökéletes tekintet... hatásosabban, perverzebb módon ikonizálja, jobban beleégeti a tudatomba az ismeretlen arcot (az el nem képzelt hús és a csípő megmarketingolt ringása nélkül is!), mint a tömegméretűvé degradált, a tucattermékké tett Marilyn Monroe, ez a csupacsöcs négyesfogat. Akkor is ha Warhol jegyzi.

3:58

2008. március 17., hétfő

leárazott történelem

O gorbi húsz píért
A legolcsóbb mékdzsánki egy font kilencvenkilenc pí. (Legalábbis így mondják. Nem tudhatom, mert nem.) A tíz tablettás rágcsi harmincöt pí. (Ezt tudom, habár ászpártám...) Akkor pedig kicsoda ez a Mikhail Gorbachev, akinek a Memoirs című, ezer oldalas könyvét húsz píért dobják utánam? "Mikhail Gorbachev is the man who changed everything. It was Gorbachev`s initiative that raised the Iron Curtain; his actions that resulted in one of the era`s symbolic events, the demolition of the Berlin Wall; his reforms that set in train events leading to the fall of Communism." (The Guardian) Eredetileg 12.99 volt az ára (jóval olcsóbb, mint a kiteregető A. C. sikerkönyve, nem beszélve Potterről ugye). Divatok, változó fogyasztói hóbortok, hogyne. Caesar talán ugyanolyan népszerű volt, mint Gorbi egykor... csak a ledarálás üteme gyorsult kissé fel, a tempó tempósabb. A mi "igazságos" Mátyásunk legalább annyira megszépült utólag, mint Ceauşescu a kilövés után. És mérget vehetünk arra, hogy cukorként kapkodnák el bin Laden emlékiratait... főleg Amerikában. Aztán a jó öreg Castrótól az ég óvjon! Mert ha kibeszélte 14 órás megaszpícsekkel a pityókát a földből, elképzelhetjük, mit művelne egy könyvben. Ha jól meggondolom, érdemes volna megírni Csáu fiktiv sztoriját. Azazhogy én, Nicolae, születtem ekkor és ekkor, ennek és ennek a fiaként, ebben a demokratikusnak nevezett országban csücsülök rács mögött, és mesélek nektek. Mégsem mem megy ki a fejemből ez a húsz píre lehúzott, ez a negyven centes Gorbi... azt hiszem, ez odahaza, a Romániának nevezett országban egy erős új lej körül mozog. Great man - nyomatja a borítón a lihegő angol reklámkritika. Hogyne. Húsz pí. A történelem rabszolgájának a piacon ezek az igényes vásárlók megkopogtatják a fogait, megnézik a szemét, megtapogatják az izmait, aztán elhúzzák a szájukat.

15:50

2008. március 16., vasárnap

az élet? matek feladat

O virágot kenyából
- Boldog születésnapot.
- Köszönöm.
- És még háromszor ennyit.
- Tudod, az mennyi?
- Sok?
- Hatvankilenc év.
- Vagyis...
- Vagyis összesen: kilencvenkettő.

13:58

2008. március 13., csütörtök

shi noj ávém áshá csévá ün kotyéc

O székelybácsi dö riöl
Upsz, áj didit ögen... álá britni vagy... álá kopil minunyé: járösi ám dát ün bárö... Panni úgy emlékszik, hogy nem is vettünk kaktuszt Velencében... deh ne vágjunk a dolgok elébe! Kaktuszokról ugyebár jót... vagy... majd odébb. Hanem előbb lenyomja a napi sztorit: bevonul egy nő hézzájuk, a csíki Sapi egyetemi könyvtárába. A nőci a megyei könyvtárból szabadult el/ki, és valami felmérést bütykölne össze. Az egyik kérdés az lenne, hogy tudja-e a zembernek az fia es lánya, hogy van a könyvtárnak, a megyeinek mármint... honlapja. Asszongya a nőci, hogy megkérdezte ezt az egyik olvasójuktól, a megyeiben. Valami bácsikától. Szinte látom a bajszos, okos ábrázattyát nekije, a ravaszkásan csillogó, furfangos szemét. Azt a sztereotíp székelybácsis figurát... a mi viccbéli skótunkat, ezt a neoközépkori marslakót... or something like this. Szóval honlapja?! Az öreg kihúzza és kivágja magát (bajuszpödörítés ugye): persze, hogy tudja, már hogyisne tudná! Valamelyik nap hazavitték a leányai, ő is belenézett! Amúgy... Gorbi a száz kilójával? Mit szépíted a dolgot? Megmondhatod nyugodtan, hogy van ő 120 is! Akkor is, ha azt hitte, hogy én mentem férjhez, nem Zsuzsa, a szőkénk. És... Tesó, te lódítasz! Nem vittél kaktuszt Velencéből! Hacsak nem rám gondoltál... én, a tüskés :) Szóval csak a hitelesség kedvéért: lömuráljuk a dolgokat! De nem változtat az semmin, mert tőlem kaptál, az tuti. Nem is egyet. S még kaphatsz, ha már tüskés virág kell neked. Növény. És arra is emléx, amit fejjel lefelé... csakhát mondom a magamét, hogy Gorbi nem 100 kilós. Hanem... legalább 150! De nem én ültettem el, arra mérget vehetsz! Merthogy én falusi leánka vagyok, és nem keverem össze a fejét a lábával.

10:12

2008. március 12., szerda

bahut achchhaa bahut achchhaa sach bol

O mindenki helikopter
Akkor tehát dadaista szövegfolyamot a népnek? Gondolatpörgetőt vagy altatódalt? Vagy valamit... vagy megy valahovát? Bemelegítő, egy, két, há, rajt! Fogalmam sincs, hogyan ér majd véget. Hiszen ismertek: gyűjtögető... pontosabban: mániákus állat vagyok. Aki járt már nálam, az tudja, miről beszélek. Hogy az egyik szobában videószalagok sorakoznak a polcokon, a vitrines szekrényben. Isten tudja, hányszáz film! (Najóna, van listám, de nem kölcsönzök.) A másik szoba a könyveké. Akár a feszes páncél mellény, úgy tapad-feszül ez a védőburok a komcsi időből hullámosra tervezett fal húsának. Namina? Borítnám inkább gipsz kartonnal a gyulafehérvári préfábrikátokat? S akkor a tizennégyes szegeket ugyan bizony hova fúrnám be?! Gorbi barátom lerágná a körmeit, tutkó. Amikor anno körbe-körbe bepolcozott engem (szomszédék örömére, hiszen éjszaka kettőkor fúrtuk, gyilkolásztuk a szűz vasbetont), csak nevetett az ostoba kérdésen: méghogy leszakadnak-e a polcok a rengeteg könyvvel?! Fogta magát, felült az egyikre, kényelmesen elhelyezkedett rajta a száz kilójával. A csavaros szeg persze makacsul kitart(ott). A lelkem és a szívem is, elég sokáig. Tárva-nyitva volt ajtó meg ablak: úgymond barátokat gyűjtögettem... Alapjáratból csakis hitelesnek véltem, mindenkit tisztának tartottam. Könnyen ment tehát a barátkozás, a mennyiségi halmozás... hogyne, hogyne! Akinek nem inge, ne vegye magára, aki pedig érzi magát (szé szimtyé), az úgyis tudja, miért, hogyan, mikor, meddig... szóval az az igazság (szánom-bánom?) és ott van a kicsi kutya elásva (nem csinálnám vissza!) hogy őszinte lelkesedéssel... már-már beteges "igyekezettel", de mégiscsak random-lényekkel vettem körül magam. Az ostoba-őszinte gyermeki rácsodálkozással, azzal a bizonyos mit sem tudok még a világról, arról, hogy a forró vas nemcsak piros, hanem éget is, érdekességeket keresgéltem. És találtam. Embereket. Barátokat. Őszintén hittem abban, hogy az igen tényleg igen, a fehér pedig nem fekete. Aztán egy idő után kezdett huzatossá válni a dolog. Előkerült a szűrő. És bátortalanul ugyan, elbizonytalanodva és félszegen, de egyre kisebb, egyre sűrűbb szitákhoz folyamodtam. Ma már nem recseg-ropog a bizalom csontváza (ha nincs bizalom, miért is recsegne?) mindössze a kisujjam vigyorog: szinte-szinte magadra maradtál, öregem. S akkor még nem beszéltem a hárdokról. Négy darab plusz a laptop. Nem próbálom összeadni a gigákat, inkább rendelek egy terrás hordozhatót a filmeknek. Nos, ezen az emeleten tényleg iszonyatos rendetlenség uralkodik. Meg sem merném saccolni, hány címről van szó. (Említettem, hogy nincs kölcsönzés?) Mit is gyűjtök még... lássuk csak... az életbe élettelen selejtként visszadobó gyönyörűeken valamit a gyilkosabbnál gyilkosabb élményeken kívül? Fotókat, persze. Emlékszem, milyen jól esett EÉ riportjához kattintgatni a Möröst piacon. Virgácsárus ruléz! Aztán valamikor fiatalságom bolondságában (khm most is örökké 23-25 évesnek saccolnak, akik nem tudják, hogy Csongi fiam 12 éves, és illedelmesen félrenéznek, ugyanmá` ne lássák a szürkülődő tincseket) szóval amikor még bohó voltam ugyebár, és nem érdekeltek a baromkodások a negatív kisugárzásról, kaktuszokat gyűjtögettem. Édesanyám Hollandiából hozott nekem néhányat a kilencvenes évek elején, vizes vattában. És írógépet. 1996-ban megírtam az államvizsga dolgozatot rajta, és eltettem a débáréba. Ma is ott rostokol a fekete dobozában, lényegében vadiúj. Húsz nemtommicsodába került. (Elfelejtettem a holland valuta nevét... Korona? Forint? Júró ruléz!) Aztán persze, hogy nem bírtam ki: Velencéből, a farsangi forgatagból, majd évek múlva Rómából is kaktuszt hurcoltam haza vásárfiaként. S hogyne-hogyne! A riot-nemzet székesfővárosából (akarom mondani Tescójából) ugyancsak kaktuszgyűjteménnyel zártam le a féléves államközi ösztöndíjazást. Na meg 24 csomaggal nehezebben. (A magyar és a román kalauz egyaránt leakasztotta a jól megérdemelt ezreseket, merthogy ennyi cuccal mégsem illik ugye kimenekülni Teszkólendből.) Hogyne, hogyne... a bérlőimre sem haragudtam túlságosan, amikor kiderült, hogy az 57 kaktusz közül 25 kinyuvadt. Hát hogy az ördögbe bírtátok a kaktuszt kicsinálni?! Igazándiból azonban egy bizonyos székelyföldi cigánykaktuszról szeretnék szólni. (Szóval eddig csak bevezető lett volna? :) Tehát kaptam egy kaktuszt. Ez mindig így kezdődik, akkor is, ha a történet valójában nem is az enyém. Ez a fickó... olyan... kicsi gömb volt, borzos, pihés. Képtelenségnek tűnt, de el kellett dönteni, mi van felül, és hol is van az odalent. Találomra beültettem a földbe, és vártam. Pár hét múlva különös jelenségre figyeltem fel. Mintha tüskék jelentek volna meg a pihék között, de csak fent, a csávó feje búbján. Aztán növekedtek, növekedtek ezek a fura "tüskék" míg egy szép nap mégiscsak megvilágosodtam: ezek gyökerek, és kétségbeesetten meredeznek az ég felé! Élni akart, élni, élni az a növény. Fogalmam sincs, miként és miért csinálta, de hiába volt... egy jó hónapon át... fejjel lefelé beültetve az az apró kaktuszgömb, ösztöneire hagyatkozva túlélte valahogy a kertészi műhibát. Talán a levegőből vonta ki a szükséges nedvességet? Tuggyátok, ugye: vízbű` a zokszigént... Megfordítottam, lemostam a földet a pihéiről, és szédületes iramban elkezdett növekedni, gyarapodni, osztódni. Persze, elképzelhető, hogy történetesen Panni kapta a kaktuszt, tőlem, aztán rám testálta, csak bennem alakulnak át a sztorik kényük-kedvük szerint. Ne higgyetek tehát nekem, emberek. Az idegeny országok közötti folyamatossá tett vándorlásban, ebben a kréjzimodern nomadizálásban nekem már fogalmam sincs, hogy az az egykor-volt-kicsi-gömb él-e még vagy sem. Csáki vagy Muszket megmondhatná, ha ismernék a személyleírást. Amúgy közlöm azokkal (deh főleg Nándikával), akik eddig elolvasták a hosszúlitániát, hogy nem kapnak sört, és hogy a Sainsbury-ben nincs kaktusz. Grrrr! A piacról viszont bagóért lehet vásárolni Tökfejt. Igazából a gyönyörű cserép tetszett meg, nosztalgiáztam egy s(h)ort, hiszen ugyanilyent vittünk haza Tével vásárfiaként Szebenből, miután 2007-ben lekérdőíveztük a Metrójukat meg a Baumaxot. Méghogy vásárlói szokások. Magyarázd el a kaktusznak, hogy őrültség fejjel lefelé túlélősdit játszani. Magyarázd el a szélnek, hogy nem akarod lepisilni. Magyarázd el, hogy a minimális mennyiségben adagolt angol szövegrészeket nem szabad lefordítani, az Ismeretlen Olvasó úgyis érti. (Sajnos.) Magyarázd el, miért tüdőszínű a boldogság. Magyarázd el Cipő csavarjával, hogy azért széles a folyó, mert nagyon hosszú a híd. Magyarázd el a szerkesztő úrnak, hogy kérem szépen és alázatosan, dadaista szöveg lenne a végén belőle, ha feloldanád a valóságot. (Vagy meglábjegyzetelt kacsacsőrű emlős.) Magyarázd el a bizonyítványodat, miért jár le a bulétined nyáron, és hogy miért nincs blúkárdod. Magyarázd el az életet az életnek, adj egy kis időt a halálnak, gyűjts még valamit, amit gyújteni érdemes a termékeny magányon kívül. Magyarázd el a csodálkozásnak, hogy a szöveg verziói, ugye. És hogy ami itt b(e)lóg a képbe, az máshol... akár egyetlen egy vessző-módosítás révén... vadiúj szöveggé idomul. Magyarázd aztán el saját magadnak, hogy miért morgolódtunk Luigira meg PéBére, amikor ugyanezt művelték posztmodern szerkesztői elveknek hódolva. Magyarázd el az internetet annak, aki nem hallott Ted Nelsonról, akinek nem adatott meg a beszélgetés lehetősége, és ezért nem hiszi el, hogy a négynolcvanhatos még mindig értékesebb a méregdrága újdonságnál. Magyarázd el az orosz rulett elveit az egyetlenednek, ahol... áhoj áhoj... bent van a pörgő tárban, és magyarázd el, amit nem érdemes. Igazából ez a mondat az "angol" eredetiben illetve a magyar torzításban sem hangzik olyan jól, mint a csonttörésként csattanó telitalálatban: Din viaţă scapă cine poate. Kérdezni varázslót: játszani póker? Fordítnám le a mindközönségesen kifordíthatatlan bűreinket?!

17:43

2008. március 11., kedd

i need ambulance i need

O négy-egy
Vasárnap, 21:15 becsekkol a Kirubakaram csapat.
Két standard double szoba. Vagyis maximum négy vendég.
AmEx kártyával fizetnek, Té ellenőrzi az aláírást, minden rendben.
119 és 211, elveszik a kulcsokat. Aztán telefonálnak.
Először kávét kérnek. Aztán little heater-t, mert hideg van.
21:50 leülünk enni a vendéglőben, vegetáriánus vacsora.
Ismét leszólnak a szobából: citrom, só és üdítő kell.
"Hányszor rohansz még fel hozzájuk? Eszünk végre?!"
Hétfő, 22:05
- Igazán nem cigizel?
- Nem.
- Szóval nem tudsz adni?
- Sajnálom.
- És ilyenkor üzlet sincs errefelé nyitva, igaz?
- Negyedórára innen van egy benzinkút.
Reggel, 7:05
Nem több tizenkilencnél.
Az utcáról rohan be, a pultba kapaszkodik.
Leroskad a földre, nincs cipő a lábán.
A szeme vérben úszik.
I need ambulance. I need ambulance.
7:06
Ivan gondterhelt arccal mondogatja a magáét:
- Now you`ve got problems.
Ivan szerint hívhatom a mentőt, a lány itt volt az éjszaka.
- Good morning, I need an ambulance.
- What happened?
- A girl... on the floor.
- Is she bleading?
- No, but she`s shaking badly.
- What else can you see?
- Her eyes... are full... her eyes are so bloody...
- Look after her, maybe she will throw up.
7:09
- Where is she?
- Here, I will show you.

[Az indiai lányt négyen erőszakolták meg.]

12:58

2008. március 6., csütörtök

hire ko hira katna hai

O fától az erdőt
Anyám bátyja írja, hogy igenis van indiai pornó, és miért is ne volna, és be sem merem linkelni! És hogy smárolnak keményen, olyan filmet is gyártanak ezek. Végül is logikus nemde? Meleg van, kegyetlen meleg ugyebár, és ott van egymilliárd plusz ember egy rakáson... és akkor egy sem? Valakinek csak eszébe jut a disznóság, nemde? Méghogy ők a prüd és álszent massza! Hát nem a nyugati sajtó az?! Mekkora felhajtást csináltak múlt nyáron a tál esővíz cirkuszból, amikor az egyik bollywood-i filmben úgy tűnt, hogy az egyik híres indiai színésznő az egyik híres indiai színésszel mintha-csókolózott-volna... Ennyi jött át Bollywoodból, és a kulturális hátteréből kiforgatott, futószalagon kiherélt hírből lett... pszeudo-botrány á lá Jereváni Rádió. Uborkaszezonban kiváló! Csámcsogás ruléz a yáhun, imédébén, agyba-főbe. Hát ez az igazi világpornó, ez a kommersz rákattanás a majdnem-igazságra, csakhogy dőljön a stex, a zöldhasú. Legutóbb az indiai filmek kapcsán azt a feltételezést engedtem meg magamnak, hogy nekik talán azért nem éri meg, hogy a saját filmeiket "átkódolják" a mi, nyugatiságunkba belesavanyodott, korlátolt vizuális tudatunkba, merthogy pontosan tudják: világméretű ásítozás lenne a reakció. Most már tudom, miért nem kínlódnak velünk. Aquila non captat muscas.

9:25

2008. március 5., szerda

első szint... találkozások

O kiccsensztori 2.0
- Who this one?
- What?
- Why you make food? You don`t like my food?
- I`d like to eat something different.
- Party? Evening busy? Who this one?
- No, no, no party, I just cook something for the girls.
- Headache?
- She is OK now, the headache gone.
- You will eat this?
- Yes... why?
- All of this?
- Yeah.
- Potatoes, carrot, peas, onion, celery?
- Of course.
- A lot of vegetables.
- So?
- But what this?
- Paprika. Almost... you can say: this is a Hungarian word.
- Pap-ri-ka.
- Yes, paprika.
- So, you like chilli?
- Actually this is not like your chilli from the hotel.
- Oh my God!
- Because this is sweet chilli.
- Oh my God, you really crazy man!
- Full crazy, huh?
- Pap-ri-ka, pap-ri-ka, pap-ri-ka. Sweet chilli, oh my God, pap-ri-ka...
- What? Do you think this is funny? Why?
- Sweet chilli, sweet sweet chilli... oh my God, oh my God!

16:15

2008. március 4., kedd

a téma... el van vetve

O tizenkettő + harmincnégy
- Mesélj, mi történik otthon.
- Mi érdekel?
- Bármi, hiszen tudod, hogy minden érdekel, ami veled történik.
- Mondj egy témát akkor.
- Csajok.
- Na jó, váltsunk témát.

12:04